A szőlészek emlékoszlopánál koszorúzással rótták le tiszteletüket az ünneplők, majd Krisztin N. László polgármester köszöntött mindenkit, köztük dr. Újhelyi Istvánt, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkárát. Dr. Suchman Tamás, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke köszöntőjében Badacsony szőlőkultúráját méltatta. - A Balaton első három legnépszerűbb helye között szerepel a város, csodálatos természeti képződményével és a jó bora miatt. Kötelességünk ezért megőrizni és fejleszteni az évszázados borkultúrát - mondta dr. Suchman Tamás. Hozzátette, hogy az idén lényegesen több vendég érkezett hozzánk, mint korábban, bízunk benne, hogy a Balaton reneszánszára nem kell sokat várni, a vendégek visszatérnek a tóhoz. A BFT elnöke ezután jelképesen is megnyitotta a szüreti fesztivált a színpad díszletéül szolgáló hatalmas kapu kinyitásával.
A megnyitó utáni kulturális programban fellépett a Four Fathers, a Road to Feel és a Road 76 együttes a retrodiszkó előtt. Vasárnap újra színpompás felvonulás várta a több száz vendéget. A vidám menetben ott volt díszmagyarban a város vezetése, a szomszédos és testvértelepülések küldöttei, tánccsoportok, légiósok, zászlóforgatók, lánglovagok. Mindannyian szőlőt és bort kínáltak közönségüknek, és a remek hangulat a fesztiválsátorban csak fokozódott. A szüreti sokadalmat a polgármester köszöntötte, mint elmondta, ezúttal megbocsátható, ha kevesebben vannak a szüreti mulatság résztvevői, hiszen javában zajlik a szüret és az időjárás is bizonytalan. - Tisztelegnünk kell ma a szőlő és az azt művelő gazdák előtt, de a borivóknak is szól a köszöntő, hiszen ők éltetnek sok helyi vendéglátót. Nekünk ez a nap áldozati ünnep, hiszen Isten fojtotta el a vulkánt, amelynek kövén a szőlő érik, és ennek eredménye a jó bor. Ilyenkor megmutathatjuk, hogy a badacsonyi bor szőlőből készül, hogy itt terem a legjobb szőlő, itt vannak a legjobb borok - mondta a polgármester, majd a hagyományok szerint pár szem szőlő kóstolásával fogadta a szőlőharangot. A programok a felvonuló néptánccsoportok bemutatóival folytatódtak, majd koncertet adott a Groovehouse és bemutatkozott a Tihanyi Vándorszínpad is.

