A polgármester tájékoztatása szerint a turistaház közadakozásból épült 72 évvel ezelőtt, II. Rákóczi Ferenc halálának 200. évfordulójára és Rodostóban meghalt bujdosótársainak emlékére. Az épületet a badacsonyi hegy oldalában, turistautak kereszteződésében emelték.
Vollmuth Péter elmondta: az ingatlan a rendszerváltás előtt a munkásőrség, majd a kincstár kezelésébe került. Tavaly óta teljesen üresen és kihasználatlanul áll, holott a turisták számára nyitott pihenőhely, különféle rendezvények helyszíne lehetne. A vagyonkezelő milliókat költ a rezsijére és az őrzésére - tette hozzá.
Badacsonytördemic mintegy három éve ingyenes tulajdonba adási kérelmet nyújtott be a kezelőhöz, hogy gondoskodhasson a turistaház működtetéséről, de elutasító választ kapott. A vagyonkezelői jog időközben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-hez (MNV) került, amelynek vezérigazgatója május elején tudatta a településsel, hogy értékesíteni kívánja az ingatlant.
Az önkormányzat több száz aláírást gyűjtött, a környezetvédelmi miniszterhez fordult, és vételi ajánlatot is tett 25 millió forintért, de nem jutott közelebb a megoldáshoz.
Száraz Gábor, az MNV Zrt. szóvivője közölte, hogy az ügy rendezéséhez több kérdést is tisztázni kell. Az ingatlan fokozottan védett terület, de művelési ágba sorolása alapján "kivett turistaház". Ez azt jelenti, hogy eldöntendő kérdés, vonatkozik-e rá az a törvény, amely szerint állami védett terület elidegenítése legfeljebb miniszteri engedéllyel és azonos természetvédelmi értékű terület cseréjével lehetséges. Ha az ingatlanra nem kell e törvényi előírást alkalmazni, akkor értékesíthető.
Az MNV, amely hónapok óta várja a földművelésügyi és a környezetvédelmi tárca jogértelmezését az ügyben, gazdasági alapon kell, hogy döntsön - mondta a szóvivő. Törekednie kell tehát az értékesítésre vagy a vagyonkezelésbe adásra, ehhez megrendelték az értékbecslést is.
Elképzelhető ugyanakkor, hogy a környezetvédelmi tárca más megoldást tart majd helyesnek, ezért a kérdésben politikai döntés is szükséges - tette hozzá.

