A balatoni települések többségével ellentétben Badacsonytomaj azért nem kíván a világörökség részévé válni, mert már számos hátránya származott abból is, hogy kiemelt természetvédelmi területen fekszik, és kiemelten élvezi az örökségvédelmi hivatal figyelmét.
Az alpolgármester egy erről szóló balatoni konferencián a napokban úgy fogalmazott, ha a kezdeményezők bebizonyítják, hogy az újabb megkötésekkel nem kerül még hátrányosabb helyzetbe a települése, készek az álláspontjuk módosítására.
Badacsonytomaj legfőbb sérelmei közt említette, hogy a település bevásárlóközpontjának megépítése, és a Balaton körül több nagy beruházást tervező SCD csoport által tervezett szálloda építés is azért csúszik 1-1,5 évet, mert az örökségvédelmi hivatal feltárásra kötelezte a beruházókat.
Az alpolgármester szerint a mostani kilátó ügy is jól példázza az ellehetetlenülésüket. A túraútvonalak mentén található, 8 méter plató-magasságú badacsonyi kilátóból a magasra nőtt fák koronájától már nem lehet élvezni a térség páratlan panorámáját.
Ezért döntött úgy az önkormányzat élvezve a másik két hegy körüli önkormányzat támogatását , hogy pályáznak támogatásért, aminek segítségével egy 18 méter magas, tájba illő, impozáns kilátó épülhet a régi helyére.
Tavaly ősszel sikerült 82 millió forintos uniós támogatást nyerniük 15 millió forintnyi önrész biztosítása mellett a Badacsony hegyre vezető turista utak rendbetételére és az új kilátó megépítésére.
A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal ezt követően tudatta az önkormányzatokkal, hogy védetté kívánja nyilváníttatni a badacsonyi hegytetőt.
Az időzítése mellett azért is elfogadhatalan a döntés, mert azt jelenti, hogy a tavaszra tervezett kivitelezés előtt régészetileg fel kell tárni egy olyan területet, ahol egyébként eddig is kilátó állt.
Ráadásul úgy, hogy annak költségeit a projekt költségvetésében nem lehet figyelembe venni, hiszen a védelem alá helyezési kezdeményezés a pályázati döntés után született.
Az építkezés csúszása tekintettel arra, hogy a védett madarak és a turisztikai szezon miatt csak egy szűkre szabott időszakban folyhat a munka azzal a veszéllyel fenyeget, hogy a határidő be nem tartása miatt elvész az elnyert támogatás és nem valósulhatnak meg a tervek - summázta az alpolgármester.
A badacsonytomaji önkormányzat jelenleg reménykedik a panasz kedvező elbírálásában, miközben az idő rövidsége miatt megkezdte a kilátó építési engedélyének beszerzését, és készül a közbeszerzési pályázat kiírására.

