A több mint 17 millió forint összértékű beruházás keretében felújításra került a város egyik gyűjtőútja, a 142 méter hosszú Sport utca, ahol emellett csapadékvíz-csatorna, 19 darab parkolóhely is kiépült majd a fejlesztés során a szabadon maradt zöldterület, park is megújult- ismertette a beruházás műszaki tartalmát Sall Csaba, a beruházásokért felelős alpolgármester.
A Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke beszédében elmondta, abból a közel 4 milliárd forintból, melyet a belterületi utak fejlesztésére írtak ki a Regionális Operatív Program keretében, csak Veszprém megyében 10 km-nyi útszakasz újult meg 1,2 milliárd forint összegű elnyert uniós támogatással. Pál Béla hangsúlyozta azt is, Badacsonytomaj egyik legsikeresebb időszakát éli azoknak a fejlesztéseknek köszönhetően, melyeket hazai és uniós forrásból nyert el a település. A város több mint 700 millió forint összegű támogatást nyert el 2007 és 2009 között, ebből újult meg az orvosi rendelő vagy a most átadásra kerülő Sport utca, indult el az új városháza és közösségi ház építése illetve kezdődhet meg a Tatay Sándor Általános Iskola korszerűsítése.
Pál Bélával közösen mind a megyei közgyűlésben, mind a Regionális Fejlesztési Tanács testületében pártállástól függetlenül azért dolgozunk, hogy azok a térségek, területek, ahol élünk lehetőleg minél több olyan fejlesztéshez jussanak, melyek közösségi célokat szolgálnak, mint ahogy ez az út is a közösség érdekeit szolgálja, hiszen az itt élők komfortérzetét elsősorban az infrastruktúra határozza meg- fogalmazott köszöntőjében Lasztovicza Jenő, a Veszprém megyei közgyűlés elnöke.
Krisztin N. László Badacsonytomaj polgármestere az átadási ünnepség keretében köszönetet mondott a Regionális Fejlesztési Tanács valamint a Megyei Közgyűlés elnökének, az önkormányzat munkatársainak valamint a projektben részt vett valamennyi szakembernek, tervezőknek, kivitelezőknek.

