2008.04.24
Bakonyi borok versenye Bében
Tizenkettedik alkalommal rendezték meg a községben a közelmúltban a bakonyi borok versenyét. A megmérettetésen mindazok részt vehettek, akik a Bakony lábánál foglalkoznak szőlőműveléssel. A községháza nagytermét megtöltötték a versenyzők és az érdeklődők, akiket Hauber János polgármester köszöntött, majd az Ugodi Hangok műsorát követően bemutatkoztak a borbírálók is.

A nevezett tizenkét fehér- és huszonkilenc vörösbort szakavatott zsűri: Söptei Géza borász, Csiszár Péter hegybíró és Dudás Miklós minősítette húszpontos rendszerben, ahol az íz, a szín, a tisztaság, az illat és az összbenyomás döntött. Mint azt lapunknak Hauber János elmondta, az ötletet szinte tálcán kínálta a község múltja. Bében már a török idők előtt is foglalkoztak szőlőműveléssel. 

Az olaszfalui Belátó-szőlőhegy ugyan elpusztult a történelem során, de az újonnan betelepült lakosok felelevenítették a hagyományt. A versenyt először csak a helyieknek szervezték, ehhez csatlakozott Ugod, majd Bakonyszücs, Bakonykoppány, Csót, Nagygyimót és Vanyola is. A bírálók hat-hét éve járnak rendszeresen a minősítő versenyre. Megállapították, hogy a borok minősége sokat javult az elmúlt években. Köszönhető ez annak is, hogy a bírálatot követően hasznos tanácsokkal látják el a gazdákat, saját, főként Csopakon szerzett tapasztalataikat is átadják a résztvevőknek. A bortermelők azután egymástól is sokat tanulnak, s így a Bakonyalja borai egyre élvezhetőbbé válnak.

- Kis község vagyunk, csekély lélekszámmal. A borverseny kiemelkedő eseménye a közösség életének - mondta el a polgármester, aki azt is megjegyezte, hogy a hagyományt folytatják, s igyekeznek még több települést bevonni a megmérettetésbe. A bírálók minősítése alapján a fehérborok közt két aranyos született: Beier Eduárd és Bendes Attila nedűjét jutalmazták a legnagyobb elismeréssel. Előbbi nagyaranyat kapott, bora 19,5-ös minősítésével. Ezüstöt három, bronzot hat gazda ért el. A vörösboroknál öt arany született: Molnár Vince, Maródi Pál, Nedvesi Zoltán, Ress Miklós és Beier Eduárd bora bizonyult a legjobbnak a kilenc ezüst és tíz bronz minősítés mellett. A szervező Béb és Ugod önkormányzatai a legjobb gazdákat is díjazták.

(Forrás: napló)
További cikkek
2010.09.07
2010.09.03
2010.09.02
2010.09.01
2010.08.25
2010.08.19
2010.08.09
2010.07.15
2010.06.18
2010.06.03
2010.05.18
2010.05.17
2010.04.26
2010.04.23
2010.02.03
2010.01.27
2010.01.06
2009.12.08
2009.10.08
2009.09.17
2009.09.09
2009.08.25
2009.08.05
2009.04.22
2009.02.19
2008.12.03
2008.10.03
2008.09.29
2008.09.15
2008.09.03
2008.08.28
2008.08.13
2008.08.12
2008.07.21
2008.07.16
2008.06.28
2008.06.20
2008.06.09
2008.05.27
2008.05.23
2008.05.19
2008.05.13
2008.05.09
2008.05.05
2008.04.22
2008.04.15
2008.04.02
2008.04.01
2008.03.27
2008.03.26
2008.03.22
2008.02.26
2008.02.13
2008.02.07
2007.09.10
2007.08.27
2007.08.14

Impresszum