2007.08.27
Borbarát autós környezetvédők
Mintegy másfél órán át ismerkedtek a pincészettel és bizonyították ügyességüket a Magyar borok útja rali autós borverseny résztvevői.

Ebben az évben 103 csapat indult el a versenyen, melynek már tizenegyedik éve célja, hogy megismertesse, ápolja és népszerűsítse a magyar borkultúrát, a hazai borvidékek és borok jó hírnevét. Felkeltse a turizmus figyelmét azon turisztikai régiók iránt, amelyek gasztronómiája különleges ízeket és ahhoz kötődő magyar népszokásokat kínál. Mindezeken túl környezetvédelmünk és közlekedésbiztonságunk népszerűsítése is cél, mert a boros autós túra elengedhetetlen követelménye a KRESZ szabályait betartó biztonságos közlekedés.

 

A versenyzők ezúttal biodízellel működtetett autókkal járták be a távot. Naponta legalább húsz alkalommal mérték a sebességüket, és induláskor meg nap közben is előkerült a szonda. Aki egy-két pohár bor elfogyasztása után volánhoz ült, azt kizárták a versenyből. Ez az autóverseny háromnapos, a Parlament épülete elől indul augusztus utolsó péntekén és oda is érnek vissza az autók vasárnap este. A verseny egyik állomása a Varga Pincészet volt, melynek ügyvezetője, Varga Bálint elmondta, hogy nagy sikert aratott a versenyzők körében a szaba-don választható versenyszámok mindegyike. A boros teke keretében hordóra állított palackokat kellett eltalálni teniszlabdával, új versenyszámként vezették be a targoncavezető és a dugaszolóversenyt. Aki még korábban nem járt a pincészetben, azt szívesen kalauzolták az üzemben. Az autós borversenyen főként politikusok, színművészek, sportolók és újságírók vettek részt.

(Forrás: Napló)
További cikkek
2010.09.07
2010.09.03
2010.09.02
2010.09.01
2010.08.25
2010.08.19
2010.08.09
2010.07.15
2010.06.18
2010.06.03
2010.05.18
2010.05.17
2010.04.26
2010.04.23
2010.02.03
2010.01.27
2010.01.06
2009.12.08
2009.10.08
2009.09.17
2009.09.09
2009.08.25
2009.08.05
2009.04.22
2009.02.19
2008.12.03
2008.10.03
2008.09.29
2008.09.15
2008.09.03
2008.08.28
2008.08.13
2008.08.12
2008.07.21
2008.07.16
2008.06.28
2008.06.20
2008.06.09
2008.05.27
2008.05.23
2008.05.19
2008.05.13
2008.05.09
2008.05.05
2008.04.24
2008.04.22
2008.04.15
2008.04.02
2008.04.01
2008.03.27
2008.03.26
2008.03.22
2008.02.26
2008.02.13
2008.02.07
2007.09.10
2007.08.14

Impresszum