
A
Badacsonyt és környékét írók, költők, festők hazánk legszebb tájegységeként
tartották nyilván már évszázadok óta. A magyar természetvédelem egyik legnagyobb
fegyverténye volt ezeken az egyedülálló tanúhegyeken
az 1903. óta elkezdett bazaltbányákat bezáratni.
Már Herczeg Ferenc a század 20-as éveiben erőteljesen lobbizott a főrendi házban
az ügy érdekében. Az akkori sajtóban is meg-megújult a harc Magyarország legnagyobb
bazaltbányájának bezárásáért, de ez csak 1964-ben sikerült véglegesen a Badacsony.
A Gulács és a Tóti-hegy és a Csobánc bazaltja szerencsére kevésbé volt alkalmas
a felhasználásra, így oldalaikon csak kisebb tájsebeket okozó "bicskabányák"
működtek.
A
terület bazalthegyei nemcsak egyedülállóan érdekes és festői geológiai emlékek,
hanem számos igen ritka növény- és állatfaj élőhelyei is. A természeti értékek
gazdag sorához társul a római korig visszavezethető országos jelentőségű szőlőkultúra,
valamint a szőlőhegyek és községek megannyi építészeti emlékei: a várromok,
templomromok, kastélyok, falusi és szőlőhegyi népi építészeti emlékek.

A
pannonkor végén feltörő vulkánosság sajátos képződményei ezek a tanúhegyek.
A messziről nagyobb koporsóformát adó Badacsony,
SzentGyörgy-hegy és Csobánc szélein a kőzet érdekes megszilárdulási formái,
a bazaltkő-zsákok láthatók. Legszebb ezek közül
a badacsonyi Kőkapu és a szentGyörgy-hegyi bazaltorgonák. Ezek könnyen omlanak.
A Badacsony oldalain a még meglévő sziklák tövében hatalmas kőfolyások, kőtengerek
láthatók, rajtuk alig tud megkapaszkodni a sajtmeggyes-nagylevelűhársas törmelékerdő.
A bazaltkúpok cukorsüveg alakú formái a Gulács, a Tóti-hegy, a Hegyesd és a
szigligeti Várhegy festői kúpjai.
A
bazalthegyek extrém éghajlati és geológiai viszonyai között számos botanikai
ritkaság él. A kőomlásokon, bányafalakon tavasszal rendkívül látványos a
sziklai ternye sárga virágzuhataga. A Badacsonyon csak itt előforduló mészkerülő
virágos kőrises-bükkös él a sziklás részek letörésein, a hegy bükköseiben ciklámen,
gyertyános tölgyeseiben májvirág, pirítógyökér, borostyánfojtó szádorgó található.
A SzentGyörgy-hegy napsütötte szikláin virít a cseling-páfrány hazánkban csak
itt előforduló kis populációja, együtt a ritka pikkelyharaszttal és a Lumnitzer-szegfűvel.
A lisztes berkenye több helyi alfaja is megkapaszkodik az emberkéz által elérhetetlen
sziklák repedéseiben.
A Csobánc virágpompáját fokozza a fekete és leánykökörcsin, a kőfalakon a ritka buglyos kőtörőfű és a hajdani várkertből kivadult orgonaliget. A Tóti-hegy apró kúpján festőien tarka virágszőnyeg fogadja a látogatót: az Orlay-murok fehér fátylába beleszövődik a tarka nőszirom, a kökörcsinek és a piros vadszegfűk látványa. A ferdén álló bazaltszálak repedéseiben látványosan sorakoznak a pannon madárbirs apró termetű bonzai-szerű cserjéi.
A terület keleti szélén, permi homokkövön található a nyár végi piros virágszőnyeget adó csarabos törpecserjés, festői sziklák, borókások és a sárga virágú hölgymál fajok társaságában. A sík részeken, a hajdani láprétek maradványain számos botanikai szenzáció lelhető fel: Raposka alatt mocsári kardvirágos, orchideás láprét található, Káptalantóti mellett pedig az 1 m magasra megnövő, nagy és illatos virágú, másutt egyre ritkuló buglyos szegfűnek van gazdag előfordulása, az ősz eleji enciánkék virágú kornis tárniccsal.
A bazalthegyek szikláin és erdeiben számos madárritkaság fészkel (holló, vörösvércse, kövirigó). A Szigliget alatti nádasokban a védett nyári lúd él és szaporodik.
A
szigligeti és a csobánci várrom, a szentGyörgy-hegyi pazarul gazdag barokk Tarányi
pince és Lengyel kápolna, a szigligeti kastély és udvarház, a gazdag népi oromdíszekkel
ékes Szabó Flórián-féle pince a szigligeti Rókarántón, a szőlőhegyi kápolnák
(Csobánc, Kisapáti-raposkai-hegy, Badacsonylábdi), a faragott útszéli keresztek,
a templomromok (Csobáncszegi, Szigliget-avasi, Káptalantóti-sabar-hegyi), a
méltóságteljes Szegedy Róza ház a Badacsonyon, a magyar múlt megannyi becses
emléke, és a védett terület látnivalója.
Forrás: Balaton -felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság
8200 Veszprém, Vár u. 31.
Tel: 88/427-855
Tel/fax: 88/427-056
E -mail: bfnp@ktm.x400gw.itb.hu
Web: www.bfnpi.hu
Fotók:
Molnár László
VIA Stúdió Kft.
Tel.: 20/965-7783